A fogorvosok kommunikációs készségei a gyakorlatban

Dr Mitrani

Beszélgetés: a bizalom első lépése

Az emberek általában nem szeretnek fogorvoshoz járni – ez a kiábrándító valóság. A jó kommunikációs készség és az enyhe szájegészségügyi problémákról, mint például az érzékeny fogakról való beszélgetés segíthetnek, hogy a páciensek jobban érezzék magukat

 Bármely aggodalom megér egy említést

Mutassa ki, hogy törődik velük

Dr. Liz Mitrani, New York-i fogorvos szerint fontos, hogy a páciens úgy érezze, hogy a fogorvosa kielégítő fogorvosi ellátást nyújt számára. Véleménye szerint pedig az, hogy valaki úgy érzi, hogy kiváló fogorvosa van, attól a kapcsolattól függ, amelyet a fogorvos ápol a pácienssel. – Szeretném, ha a pácienseim tudnák, hogy valóban érdekel az állapotuk, és azt akarom, hogy jól érezzék magukat, és hogy valóban segítseni akarok nekik – mondja.

Ugyanakkor azt is elismeri, hogy vannak olyan páciensek, akik számára a fogorvosi rendelő stresszes környezetet jelent. Az adatok azt mutatják, hogy körülbelül minden ötödik ember mérsékelt vagy jelentős mértékű szorongást tapasztal a fogorvosi rendelőben.1 Ez még egy indok arra, hogy miért kell a fogorvosoknak mindent megtenniük, hogy a pácienseik jól érezzék magukat. Dr. Mitrani azt javasolja, hogy próbáljon olyan környezetet kialakítani, ahol a páciens eléggé biztonságban érzi magát ahhoz, hogy bármiről tudjon beszélni.

Ennek egyik módja lehet a például, ha a beszélgetést a szájban észlelt kisebb jelentőségű problémákkal, például a fogérzékenységgel indítja. – Lehet, hogy a páciens azt gondolja, hogy a fogérzékenység egy apróság, amit nem is érdemes megemlíteni, én azonban azt szeretném, ha tudnák, hogy minden aggályukról érdemes beszélni – mondta Dr. Mitrani.

Dr. Koula Asimakopoulou, a londoni King’s College egészségpszichológia docense, úgy véli, hogy a fogérzékenység lehetővé teszi a fogorvosok számára, hogy kifejezzék együttérzésüket a páciens iránt. – Az empátia az a képesség, hogy a fogorvos képes beleképzelni magát a páciens helyzetébe, és az ő szemszögéből látja a világot. Ebben az esetben, amennyiben ez az állapot nem okoz súlyos problémákat a páciens életében, viszonylag könnyen lehet empatikusnak lenni.

Tévhit: epizódikus, nem pedig krónikus

Egy érzékeny téma

Bár az adatok azt mutatják, hogy minden harmadik embernél jelen vannak a fogérzékenység tünetei, Dr. Mitrani személyes tapasztalatai szerint a páciensek fele érintett.2 Ilyen magas gyakoriság miatt ez egy olyan probléma, amelyet érdemes a pácienseknek és a fogorvosoknak is komolyan venni. – A fogérzékenység egy valódi fájdalom, egy valódi érzés – mondja. – Úgy gondolom, hogy a páciensek amellett, hogy nem szeretik ezt az érzést, attól tartanak, hogy a fogérzékenység valami komoly dolog.

Az is előfordulhat, hogy a helyzet súlyosbodik. – A pácienssel kapcsolatban azt gondolják: „Ó, ez borzasztó!” Aztán pedig azt gondolják, hogy a foggyökérgyulladás a progresszió – teszi hozzá. A fogérzékenység kezelésére vonatkozó egyszerű javaslat, például az érzékeny fogakra kifejlesztett fogkrém, megbízhatóbbá és szorosabbá teheti a fogorvos kapcsolatát a pácienssel. – Egyébként is használnak fogkrémet, tehát nem valamiféle új kezelést vagy rutint kell megszokniuk.

A tünetek kezelése azonban a probléma megoldásának csak az egyik eleme. A fogérzékenység krónikus állapot, azonban a páciensek nem mindig így érzékelik. – Nem tudom, hogy a páciensek egyáltalán gondolkodnak-e azon, hogy vajon ez egy akut vagy krónikus probléma – magyarázza Dr. Mitrani. – Csak akkor zavaró, ha fáj a fogam. Ittam ezt a meleg vagy hideg italt, és megfájdult a fogam. Számukra tehát ez általában inkább alkalmi.

Fontos, hogy a segítsünk a pácienseknek megérteni, hogy a viselkedésük és szokásaik alapján ez egy krónikus állapot. – Ha nem korlátozzuk és kezeletlenül hagyjuk az étkezési szokásokat vagy a mechanikai problémákat, a refluxot vagy más szisztémás problémákat, az állapot súlyosbodni fog. A fogérzékenység gyógyításához meg kell találnunk és meg kell szüntetnünk annak okait.

Dr. Asimakopoulou szerint ha sikerül rávenni a pácienseket a viselkedésük megváltoztatására, ez a fogorvos számára is előnyös: – Az a fogorvos, aki kimutatja, hogy törődik a páciensével, és empatikus az egyszerű viselkedésváltozások iránt, valószínűleg hatékonyabban fogja tudni a további, összetettebb problémákat kezelni, mert jobb lesz a kapcsolata a pácienseivel.

"Ha valami olyasmiről beszélünk, amit jelentéktelennek tartanak, és amit ezért nem is feltétlenül említenek meg, ezzel megnyílik a lehetőség a páciensek előtt”

Együttérző szakemberek

Beszélgessünk

A fogérzékenységről való beszélgetés során használja az alábbi kommunikációs elveket: a nyitott kérdések, az egyszerű nyelv használata, a betegek szavainak ismétlése, megnyugtató, személyre szabott és empatikus megközelítés a beszélgetés során. Ezen kívül rendszeresen győződjön meg róla, hogy pontosan megértették egymást a beszélgetés során.

A problémaként veti fel a kérdést és lehetőséget teremt a páciens számára, hogy beszéljen róla, ezzel azt sugározhatja a páciens számára, hogy Ön is elismeri ezt a betegséget. – Ha valami olyasmiről beszélünk, amit jelentéktelennek tartanak, és amit ezért nem is feltétlenül említenek meg, ezzel megnyílik a lehetőség a páciensek előtt – mondja Dr. Mitrani.

Azt javasolja, hogy a konzultációt egy üres papírral kezdje, amire a páciens fel tudja jegyezni az aggodalmait. A konzultáció kezdetén kérdezze meg a pácienst, hogy van-e valami, amiről szeretne beszélni, vagy amit jobban ki szeretne hangsúlyozni. Adjon lehetőséget a páciensnek arra, hogy beszéljen a számára fontos dolgokról, mielőtt bármilyen cselekvésorientált feladatba, például vizsgálatokba és különböző eljárásokba kezdene. – Ne azt kérdezze: „Ez Önnél működik?”, mivel ezzel megszünteti a további beszélgetés lehetőségét.

Fontos az is, hogy milyen terminológiát használ. Bár az állapot hivatalos neve a fogérzékenység, a páciensek egyszerűbbnek találhatják az „érzékenység” vagy az „érzékeny fogak” kifejezéseket. – Használja a betegek által választott kifejezést. Ők így értelmezik és ez számukra a valóság – mondta Dr. Mitrani.

Rendszeresen kérdezze meg a pácienseket, hogy van-e kérdésük, vagy hogy ezeket az információkra szeretnék-e leírni. Figyeljen a testbeszédre is. Olyan testbeszédet kell használni, ami „azt mutatja, mintha nagyon szeretném hallani a mondanivalójukat, mert ez tényleg így van”.

Fontos az is, hogyan fejezzük be a beszélgetést. – Szeretnék pozitív eredményt látni. A páciensek jobban bíznak bennem, ha jó a kapcsolatunk és megbíznak bennem, amikor javaslatot teszek egy fogkrém, kezelés vagy eljárás alkalmazására. – Dr. Mitrani a gyakorlatban gyakran alkalmazza azt a módszert, hogy felajánlja, hogy a páciens bármiről kérdezhet, akár teljesen hétköznapi módon, amikor a pácienst az ajtóhoz kíséri.

Következtetés

Ha időt szán a fogérzékenységről való beszélgetésre a fogorvosi vizit során, akkor nemcsak a megnyugtathatja a pácienst, hanem fogorvosként is elismerheti azt a problémát, amely csupán egy másik fogkrém használatával is könnyen kezelhető. <További tippekért használja az alábbi konzultációs eszközt>

Kommunikációs tanácsok3,4

Dr. Mitrani tanácsai arról, hogyan beszéljünk a fogérzékenységről

Amikor csak lehet, használjon nyitott kérdéseket (a beszélgetés elősegítése érdekében; természetesen nincsenek jó és rossz válaszok)

„Miben segíthetek?”

„Van valami, amiről ma beszélgetni szeretne?”

„Mi aggasztja?”

„Meg szokta várni, hogy egy hideg ital egy kicsit felmelegedjen, vagy a forró ital lehűljön, mielőtt elfogyasztaná?”

„Próbál-e úgy enni, hogy az étel ne érjen hozzá bizonyos fogakhoz?”

Aktív hallgatás (Ezzel mutathatja a megértést, és a páciens igényeire szabott választ adhat)

Hallgassa meg a páciensek mondanivalóját a szájhigiénés szakembernél történt látogatás után; megemlítik a fogérzékenységet?

Figyeljen a testbeszédre – ügyeljen rá, hogy úgy nézzen ki, hogy egyértelmű legyen, hogy valóban szeretné meghallani a páciens mondanivalóját.

Magyarázzon egyszerű szóhasználattal, szakkifejezések használata nélkül

Használja az „érzékenység” kifejezést a „dentin túlérzékenység” helyett.

Használjon olyan kifejezéseket, amilyeneket a páciens is használ az érzéseinek leírására (szúró, éles, tompa fádalom stb.)

Pontosítsa az információkat, és győződjön meg arról, hogy a páciens megérti-e az Ön mondanivalóját

„Nagyon sok mindent mondtam el Önnek. Van-e valami, amit szeretne pontosítani, vagy esetleg szeretné, hogy felírjam?”

„Van még kérdése?”

„Nem probléma, ha valamit nem értett meg.”

Használjon érthetőbb mondatokat (pl. használjon személyes megállapításokat)

„Ez valóban gyakori probléma, nem Ön az egyetlen.”

„Nekem is volt fogérzékenységem.”

Kerülje a passzív igéket (javasoljon egyszerű lépéseket) „Próbálkozzunk valami egyszerűvel, például cserélje le a fogkrémjét.”
Nyugtassa meg a pácienst

„Ez teljesen normális.”

„Szerintem tudunk Önnek segíteni.”

Fogorvosi konzultációs útmutató képe

Anyagok páciensek számára

Töltsön le anyagokat a páciensek számára.

Tudjon meg többet

Hypersensitivity meets psychology

Beteg-pszichológia és dentin-túlérzékenység

A dentin-túlérzékenység pszichológiai hatással bíró, krónikus állapotként történő újra definiálása lehetővé teszi a fogászati szakemberek számára, hogy ők legyenek a kulcs a páciensek szokásainak sikeres megváltoztatásához

Tudjon meg többet

Beszélgetéstől a diagnózisig

Diagnózis felállítása a jobb partnerség érdekében

Egyetlen egyszerű kérdés felfedheti a betegeinél fennálló dentin-túlérzékenységet, ami így a szájegészésg egészéről jobb kommunikációt eredményezhet

Tudjon meg többet

Minták ikon

Rendeljen termékmintákat

Rendeljen termékmintákat páciensei számára még ma.

Kérjen termékmintákat most

Páciensek számára készült anyagok ikon

Páciensek számára készült anyagok

Töltse le a páciensek számára készült anyagokat.

Tudjon meg többet

Pálcikás fagyi ikon

Sensitivity: Áttekintés

Tudjon meg többet a dentin-túlérzékenységről.

Tudjon meg többet